Azt hiszem, bizton állíthatjuk, hogy nincs még egy kontinens a Földön - Afrikán kívül - ahová szinte kizárólag az állatvilága miatt utaznak emberek. Úgy mellesleg lehet ritka és különleges állatokat nézegetni szinte bárhol, de mint ahogy mondottam, azt csak úgy mellesleg szokták a turisták két egyéb program közé sűrítve. Afrikában viszont "A" program az állatnézés. Vagy ahogy szokták volt mondani: a szafari. 

Bár divat lett mostanában bárhol bármire rásütni a "szafari" kifejezést - pl. egy norvég bálnales is bálnaszafari néven fut - azért igazi szafari mégiscsak Afrikában történhet. Mégpedig a szavannán. Esőerdei szafari is hülyeség. Ott valamilyen, pl. csimpánztrekkingre indul az ember. De vegyük csak szépen sorjában a lehetőségeinket ha Afrikába indulunk, hogy vajon milyen lehetőségeink is adódnak, hogy állatokat nézhessünk.

Először is, azt meg kell jegyeznem, hogy különleges, vadonélő állatokkal találkozni szinte sohasem olcsó, és gyakran fárasztó. Arról már beszéltem egy korábbi posztban, hogy nemzeti parkokon és védett területeken kívül szinte minimális az esélye, hogy láthassunk bármit is, ami él és mozog. Háziállatokon és kóborkutyákon kívül persze. A nemzeti parkok megközelítése pedig nem mindig egyszerű, és szinte mindig órákig tartó zötykölődéssel jár.

Ezzel azt akarom mondani, hogy nehéz úgy szafarira menni, hogy jövünk-megyünk, és közben állatokat nézünk. Ez azért is hülyeség pl., mert Afrikában nincs honnan vagy hová csak úgy jönni-menni, hacsak nem a tengerpartról. De a tengerhez legközelebb eső (kelet-afrikai) leghíresebb parkok (Serengeti, Masai Mara, stb) is túl messze vannak csak úgy odaugrani, tehát valami szállásfélére lesz szükségünk bárhová is megyünk.És itt adódik a legfőbb probléma, mégpedig, hogy afrikai barátaink nem annyira hülyék, próbálnak nagy pénzt szakítani a szafaribizniszből, ha már másból nem nagyon lehet. Tehát alapvetően a szafaribiznisz a minél fehérebb, minél pénzesebb, minél dagadtabb és a minél hülyébb turistákra utazik. Belőlük lehet a legtöbb dollárt kivasalni. Vagy eurót. Ez azért baj nekünk, mert luxusbungallókon és lodge-okon kívül nem annyira találunk semmit. A legeslegjobb esetben sátrazási lehetőség adódik, de ahhoz pedig nekünk kell egy csomó extra cuccot cipelnünk (sátor, matrac, hálózsák, egyebek), amivel nem lesz könnyebb az utazásunk. Sőt, sokkal nehezebb lesz. Szó szerint is. 

 Ezen kívül fizetni kell a nemzeti parkos belépőt, és magáért a szolgáltatásért is fizetnünk kell. (Terepjáró, guide, programok, kaja) Egy percig se gondolja senki nagyokos, hogy csak úgy lődörög, meg vadkempingezik a szavanna szélén. Hiába áll szinte az összes afrikai nagyvad a kihalás szélén, egy magányos éjszakai sétával a szavannán mindössze otthonmaradt családtagjainknak tudunk spórolni - nem magunknak - mégpedig a temetésünk költségével. Nagytestű ragadozók és különféle dögevők szarkupacaiban végezzük, apró kis megemésztett - vagy éppen emésztetlen - darabokban. Ez azért már félig sem tréfadolog. Szóval fizetnünk kell mindenért, ha egy jó kis szafarin szeretnénk résztvenni. Van azért egy-két olyan nemzeti park különböző országokban, ahol egész szép számú és fajokban gazdag az élővilág, viszont már nincsenek ragadozók. Ezeken a helyeken lehet akár biciklizni is pl. zebrák között, vagy akár túrázni. De szaladjunk át gyorsan a fő régiókon és lehetőségeken.

Északon, a Szahara régiójában igazán nincs lehetőség szafarira. Kóbor antilopcsapatokkal találkozhatunk esetleg itt-ott, meg tevékkel, de ezzel ki is merülnek nagyjából a lehetőségeink. A szavannákon viszont még mindig láthatjuk szerencsére (bár már nem sokáig, ha így megy tovább) az összes afrikai nagyvadat. Főként Kelet-Afrikában találunk nagykiterjedésű védett területeket, leginkább Kenya és Tanzánia területén, de Ugandában, Ruandában is akad pár kisebb, védett, megmaradt szavannás terület. Nyugat-Afrikában siralmas a helyzet, ott is vannak ugyan védett területek (Szenegál, Guinea, Mali) de a fajgazdagság és az egyedszám nem mérhető se a keleti, se a déli területekhez. Afrika déli részén találunk még ugyanis szép, látványos, vadban gazdag nemzeti parkokat, Zimbabwe, Zambia, Botswana, Namíbia, és természetesen a Dél-afrikai Köztársaság területén.

Nem beszéltünk viszont eddig még az esőerdőkről, ahol ha szafarizni nem is tudunk, de lenyűgöző majomtrekkingeken részt tudunk venni. Persze csak enyhén borsos, vagy igenerősen borsos árakon. Ingyen semmi sincs. A baj az, hogy az egyik legfelemelőbb és legnagyobb élményünk (amihez foghatót nemcsak Afrikában, de sehol máshol a világon sem találunk, ezt ki merem jelenteni), az egy gorillatrekking a Virunga-hegységben. Itt a kihalás elől bujkáló utolsó pár száz hegyigorilla néhány példányát leshetjük meg jól szervezett körülmények között Uganda vagy Ruanda területén. Síkvidéki gorillából elmletileg még több van (pár ezer), viszont rájuk abszolút nem épült még turistabiznisz, így hát látni őket majdhogynem lehetetlen. Ha lehetne, Afrika egyenlítői vidékének nyugati részén, Gabonban, Kamerunban, Kongóban lehetne. Csimpánzokat és egyéb kisebb testű majomféléket más védett esőerdőkben vehetünk szemügyre, ha szerencsések vagyunk, de csimpánzok egyes nyugat-afrikai rezervátumokban is élnek még, ha nem is nagy számban. És van még egy érdekes élőlény, amit szerintem halandó ember még sosem látott élőben, de léteznek, ezt fogadjuk el tényként. És hogy ők a harmadik elefántfaj, az afrikai és ázsiai után, azt valószínűleg nem sokan tudták eddig. Az erdei elefántokról beszélek, ami egy kistestű, esőerdőkben honos elefántféle, és az egyenlítő környéki hegyvidéki, eldugottabb nemzeti parkok erdeiben bujkál az emberek elől. Sajnos nincs róla képem...:(

És ha már a különleges állatoknál tartunk, nem sokon múlt, hogy kifelejtettem a sorból azokat a különlegességeket, amikről az átlag dolgozónak valószínűleg fogalma sincs, hogy Afrika délnyugati partjainál megfigyelhetők. 

Dél-Afrikában, Fokváros környékén pápaszemes pingvinek százait figyelhetjük meg ha szerencsések vagyunk, eldugottabb öblökben, partszakaszokon. De ez még semmi, hiszen kicsivel északabbra, a csontszáraz Namíbia sivatagi tengerpartjain Medvefókák seregével lehet találkozni és barátkozni, ha jókor vagyunk jó helyen.

Ugye nem is gondoltuk volna. Különleges állatokból Afrikában nincs hiány, de sokszor azért komoly utánajárás, idő és energiabefektetés szükségeltetik, hogy a közelükbe férkőzhessünk.

Etiópia négyezer méter fölé nyúló hegyvidékeinek szavannás jellegű régiójában találjuk még ezt az érdekes majomfajt, a vérzőszívű páviánt, amelyik csak itt él és sehol másutt. Hatalmas csordákban bóklásznak a fennsíkokon és a szakadékok peremén, és nem igazán tartanak az emberektől. Őket könnyűszerrel meg lehet figyelni és akár lencsevégre kapni, eljutni hozzájuk viszont nem könnyű, de a Simien-hegység olyan páratlan élményeket tartogat a páviánokon kívül is, hogy egy külön mesét érdemel.

Legközelebb el is mesélem talán.