Egy fontos dologról még nem beszéltünk, mégpedig a személyes biztonságunkról, ha Afrikában trekkingelünk.  De ha már ezt a témát elővesszük, jöjjön rögtön egy kirívó saját esetem, és kezdjünk akkor bele már egy füst alatt az izgalmas afrikai trekkingrégiók és hegyvidékek tárgyalásába is. A különböző balesetekre meg orvosi ellátásra vonatkozó részeket most inkább hagyjuk. Az egy külön fejezetet érdemelne, de jobban tesszük, ha inkább elfelejtjük...:)

Ha "hivatalos " módon szeretnénk túrázni (és máshogy nem is nagyon lehet, legalábbis nemzeti parkokban), a biztonságunkról a nemzeti park gondoskodik. Illetve próbál gondoskodni. Ez az "ahány ház, annyi szokás" elvén működik. Országonként és régiónként mást-mást értenek afrikai barátaink a külföldi turisták biztonságos túráztatásán, de sosincs elhanyagolva a kérdés, mert fontoskodni ha valahol nagyon, akkor Afrikában szeretnek az illetékesek. Leginkább azért, hogy lássuk milyen "szakértelemmel " törődnek velünk, és hogy lássuk mennyire fontosak vagyunk. És hogy mennyi extra pottyan le nekik, természetesen.

Négy biztonsági alapesettel találkozhatunk a különböző helyszíneken. 

• Egy fegyvertelen guide
• Egy fegyveres guide
• Egy guide + több fegyveres vadőr (olyan helyeken, ahol veszélyes állatok előfordulhatnak)
• Egy guide + több fegyveres, akár katonák

Erre az utolsó verzióra mesélek most példát, mégpedig olyat, ami még számomra is megdöbbentő volt kissé. A helyszín Ruanda, a Virunga-hegyvidék. Igen, ez az a hely, ahol a hegyi gorillák is élnek, de most nem gorillákról lesz szó. Talán máskor, ha bárki is igényli. Most inkább a csodaszép vulkánokról mesélek, amelyek itt, a Virungában, három ország határán emelkednek. Sok gyaloglási lehetőség kínálkozik itt, ezek legkomolyabbika, a legmagasabb vulkán, a  4507m magas Karisimbi megmászása.

2-3 napos a túra, kondíciótól függően, és ordas nagy a sár. Erre kell készülni lélekben. Meg a kétezer méternyi szintkülönbségre,amit meg kell tennünk. Ez a vulkán Ruanda és Kongó határán emelkedik, és mivel ezen a területen az elmúlt pár évtizedben fordult elő már néhány turistákat érintő incidens, sőt mi több, a kongói oldal szinte folyamatosan bizonytalan, így hát Ruanda minden tőle telhetőt megtesz, a külföldiek irtózatos bevételt hozó gorillanéző kedvének fenntartásához. Nem engedhetik meg maguknak, hogy egy külföldinek baja essen, vagy legalábbis mindent megtesznek, hogy ezt elkerüljék. Hogy félreértés ne essék, nem a túrázókat féltik, mert ők elenyésző kisebbségben vannak (gyalogolni fárasztó, meg minek is), hanem a gazdag, pénzes turistákat, akik kizárólag gorillanézőbe érkeznek. Csak hát ha egy hülye fehér hegymászó elpatkol valami hegyen (közel a gorillákhoz), az nagyon nem tesz jót az idegenforgalomnak. Ebbe csöppentünk tehát bele.

Félreértés ne essék, megkérik az árát a biztonságnak (több száz dollárba kerül a túra, a csapat létszámától függően), oly mértékben, hogy erről már inkább lemondanánk, de nincs mit tenni, valszeg ez itt a szabály. Szóval erősen meglepődtünk, amikor a Nemzeti Park határán egy kisebb hadosztály várt ránk. Na jó, egy szakasz, vagy mittudomén milyen mértékegység leledzik a ruandai katonaságnál egy kisebb csapat jól felfegyverzett katonára.

Két fős csapatunk 16 főre duzzadt egy vezetővel három teherhordóval és tíz honvédővel. Illetve turistavédővel. ekkora csapattal még életemben nem gyalogoltam. Úgy nézett ki a felállás, hogy 5 katona előttünk ment, ezekből csak egyet láttunk, ő járkált közöttünk és az előretolt egység között, aztán a nemzeti park hivatalos vezetője, aztán mi, aztán a hordárok, és a sor végén még öt katona. A hátsó szakaszban volt géppuskát cipelő egyén is, meg lőszeres ládát cipelő is.

3600 méteren, az egyetlen táborhelyen töltöttük az éjszakát, mégpedig ugyan úgy, mint a gyaloglás közben. Fölöttünk is táboroztak katonák, meg alattunk is. Nem bíztak semmit a véletlenre. Másnap a csúcsot erős hidegben és ordas nagy felhőben értük el, sajnos a világverő panoráma kimaradt. De ez az a hely, ahová bármikor visszamennék. Sok eső- és köderdőben jártam már, de ennél varázslatosabbat még nem nagyon láttam. Csak a Ruwenzori-hegység fogható ehhez, de az már egy másik történet lesz...