Ugorjunk egy kicsit északabbra az egyenlítői övezetből - már csak a kontraszt miatt is-, hogy Afrika egy újabb eldugott szegletébe pillantsunk. Ez a Szahara mélyén megbúvó hegyvonulat igazi kuriózum. Algéria déli részén húzódik, megközelítése elég bajos, de nem kivitelezhetetlen. Belső repülőjárattal Algirból, vagy Franciaország felől lehet eljutni a Djanet nevű porfészekbe, ahonnan helyi, tuareg vezetéssel gyalogolhatunk az elképesztő sziklaformák és homokdűnék között. 

Felszerelésünket, sátrakat, ivóvizet és élelmet tevék viszik a hátukon, így hát nekünk nincs más dolgunk, mint gyalogolni a sokszor meglehetősen nehéz terepen. A téli hónapokban alkalmas csak az időjárás a túrázásra, olyankor az éjszakai pár fok mínusz után kellemes 20-25 fok körüli hőmérsékletre számíthatunk. Nyáron a hőfok rekkenővé szalad fel, meddővé téve bármiféle terveket. 

Apropó tervek. Ha bárki Algériába készül, feltétlenül kérdezzen rá az aktuális politikai helyzetre, mert nem mindig praktikus délen, a határszéleken portyázni. Az Al Kaida helyi szerveződései gyakran tűznek össze a hivatalos erőkkel (ha éppen nem európaiakat rabolgatnak el), és ha éppen akkor járunk arrafelé, akkor biztosan elmondhatjuk, hogy rosszkor voltunk rossz helyen. De nyilván ez most leginkább ördögfestegetés a falra, hiszen most is akadnak cégek, akik vállalják turisták fogadását a régióban, csak nem árt egy picit óvatosnak lenni.

A táj különben fantasztikus, és amint a képeken látszik, a Tassili nem egy összefüggő magas kiemelkedés, hanem homok,tanúhegyek, kiszáradt völgyek, kanyonok és sziklák végtelen sokasága. Térerő természetesen nincs, csak Djanet közelében, tehát a sziklákon való mászkáláskor egy baleset meglehetősen kellemetlenül érinthet bennünket. De életmentő műtétet leszámítva, tuareg csapatunk mindenben segítségünkre szolgál. Napközben kiszárdat fák maradványait gyűjtik össze az esti tűzhöz, főznek, és terítenek meg egy földreterített ponyván számunkra.

Kenyérféleséget sütnek a homokban parázson (ízletes, csak kissé serceg a homok rajta rágás közben), és belefognak a "tuareg teafőzési mizériába". Ezt még leírni is fárasztó, nemhogy végignézni a szertartást. De ők ráérnek, nem sietnek sehová. Sohasem siettek. Az ég pedig mindeközben hihetetlenül csillagos. Itt, a Szahara közepén aztán végképp nincs semmi, ami megzavarná a fényüket. Kár, hogy nincs róla képem.

Különleges felszerelésre nincs szükség, talán egy magasszárú, de könnyű cipő jól jöhet, később folyik bele a homok, ha úgy alakul. Minden másban a tuaregekre vagyunk utalva. Itt önálló módon nem sokáig húznánk, bushcraft ide-vagy oda. Egy hét alatt egyetlen egyszer láttunk vizet, egy szűk sziklatorok legmélyén, de ha abból kellett volna innunk, hamar rövidre zártuk volna a túrát.

Afrika más, ezzel a szlogennel kezdtünk. De milyen is az igazi Afrika? A trópusi-esőerdei, a szavannás vagy a sivatagi? Hát? Afrika mindenhol más. De mindenhol nagyot üt, ha nem védekezünk...